Tegnap délután, egy csendes vasárnap méltó lezárásaként beültünk a Szépkilátás cukrászdába. Ez a Szamos Sváb-hegyi bázisa, ahol nyáron a terasz olyan funkciót tölt be, mint jobb városok főterén a piac: az ember leül egy kávéra, és sorra érkeznek az ismerősök, akikkel lehet váltani néhány szót. Utoljára ilyen szuper piac-élményem egyébként Salzburgban volt októberben, ahol a sétáló utca mellett, egy csodás templomtéren szombat délelőtt igazi evős-ivós piacra leltünk, ahol a meglehetős hideg ellenére tolongtak a helyiek és a turisták, és bevásárlás közben egy-egy standnál megálltak egy italra, vagy pár falat finomságra. Meg is állapítottuk, hogy nagy boldogság lenne, ha Budapesten is lenne valami hasonló, színvonalas piac, mondjuk a Vörösmarty téren. Hasonlóan a karácsonyi vásárhoz, ami pénteken megnyitott - hurrá! -, de a havazás miatt egyelőre kihagytuk.
Visszatérve a cukrászdához, én nagyon szeretem a Szépkilátást, amelynek egy múlt század eleji sváb villa ad otthont, ahol a belső terek úgy vannak berendezve, mintha egy polgári család nappalija és ebédlője lenne. A hó engem arra ihletett, hogy gesztenyepürét kérjek, ami meglehetősen jó volt, bár az én izlésemnek a hab is és a püré is kicsit túl édesnek tűnt. Az íze viszont gyerekkorom boldog pillanatait idézte, amikor Szenteste előtt nagyapám elvitt minket sétálni, így a szüleim nyugodtan feldíszíthették a fát, mi pedig séta közben betértünk egy kis cukrászdába és mindig gesztenyepürét ettünk. Én szerettem azt, hogy régen gesztenyepürét csak télen, fagyit pedig csak nyáron lehetett enni, valahogy jobban értékeltem ezeket a csemegéket, mert tudtam, hogy csak egy ideig elérhetőek. Olyan jó volt várni, hogy megjelenjen a cukrászdában egyik vagy a másik. (Ebben a Szépkilátás tartja magát a hagyományokhoz, fagyit csak nyáron tartanak, ami olyankor persze bosszant, mikor meginnék egy jó jegeskávét, de nincs. De áprilisban általában már számolom a napokat, hogy mikor lehet menni egy jegeskávézni.)
A sütemények is nagyon finomak itt, kedvencem - ezzel azt hiszem, nem vagyok egyedül - a budai krémes, de a mandulatorta is igencsak csábító. Azt azért kicsit elkeseredve állapítottuk meg, hogy ma már ez is luxusnak számít, hiszen egy ír kávé, egy tea, egy szelet torta és a gesztenyepüré 2600 forintba került, ezt nem hiszem, hogy egy átlagos anyagi lehetőségekkel bíró család (főleg ha család alatt mondjuk, négy főt értünk), megengedheti magának. Ünnepi alkalmakkor lehet talán belefér, de egy kávénak és sütinek ennél azért gyakrabban bele kellene férnie.
Viszont szuper jólesett a finomságok mellett, szép környezetben beszélgetni egy jót a férjemmel.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.