Luxusblog

A heti második színházi előadásunk is megvolt kedden, Mrozek Szerződés című darabját láttuk a Játékszínben, Huszti Péter és Nemcsák Károly előadásában. Kicsit féltem előzetesen, mert - bár már jónéhány színdarabban láttam remekül játszani - Nemcsák esetében nehezen tudok elvonatkoztatni Vágási Feritől. Talán az az oka ennek, hogy a Szomszédok című rettenet színészi alakításain annak idején annyira ki voltam akadva, hogy a szereplők kísértenek azóta is, ha meglátom Kulkát (aki pedig szintén kiváló színházi alakításokra képes), Nemcsákot, Fehér Annát vagy a többieket. Nem kellett volna aggódnom, az első felvonásban Nemcsák úgy jelenik meg, hogy szinte rá sem lehet ismerni. A haja és a mimikája már-már felismerhetetlenné teszi (hozzájárul persze az is, hogy elég sok kilót szedett fel amióta utoljára láttam), ami a nagy színészek sajátossága. Ebben a tekintetben örökre emlékezetes marad számomra Mácsai Pál Salieri alakítása, amikor egyik pillanatról a másikra változott hol öreg, hogy fiatal emberré a zeneszerző szerepében, döbbenetes módon kizárólag a mimikájára hagyatkozva.

Visszatérve a Szerződésre, a darab jó, könnyen emészthető, három rövid (30-35 perces) felvonásból áll, és bár messze nem okoz olyan katartikus élményt, mint a Sztriptíz, de egy kellemes színházi élménynek mindenképpen elkönyvelhető. A második és harmadik felvonásban azután már Nemcsák is felismerhető, ahogyan fokozatosan vetkőzi le a szervilitását és az ezt megjelenítő mimikát, de ekkor már nem jött be a Vágási-effektus, szerencsére. Huszti Pétert szeretem, mert majdnem teljesen mentes a modorosságtól, ami az ilyen korú színészeknél ritka, és megbízhatóan hozza a hiteles alakításokat. Bár mindkét színész meglehetősen sokat bakizott a szövegben, ezt betudtam annak, hogy a darab gyakorlatilag egyetlen hosszú és pergő párbeszéd. (Ha bakiznak a színészek, mindig az jut eszembe, mikor a Woman in Black című krimi-darabot láttam a West End egyik színházában, és egyetlen szövegtévesztést sem fedeztem fel az egész darab során.)

A téma érdekes, egy patinás svájci szálloda állandó lakója megbízza a Kelet-európai vendégmunkás portást, hogy vegye el az életét, hogy ne kelljen önkezével véget vetnie neki. A portás elvállalja, hogy egy héten belül, egy általa meghatározott időpontban és módszerrel megöli. A cselekmény azonban váratlan fordulatot vesz, és a viszonyok felcserélődni látszanak, hogy a végén mégis kiderüljön, a többszáz év alatt rögzült értékrendünket génjeinkben hordjuk, és nem tudunk egykönnyen megszabadulni tőle.

Mindent mérlegelve, őszintén ajánlom a darabot mindenkinek, aki egy kellemes színházi estére vágyik, ahol kikapcsolódhat és egy egész kicsit el is gondolkodhat.

Persze szokásunkhoz híven színház előtt ittunk egy pohár bort a Játékszín mellett található Buddha Caféban, amelynek borkínálata a vártnál jobb, az előételnek kért thai csirkesaslik viszont a vártnál rosszabb volt.